A nagymamám egyszer azt mondta, hogy a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb, s a nőknek és a férfiaknak egyaránt az kell, ami elérhetetlen, amit nem kaphatnak meg, amiért küzdeni kell. Akkor is, ha az, ami már a birtokukban van, sokkal értékesebb a vágyuk titkos tárgya... Ő.

Azt kell, hogy mondjam, talán ez a világ legigazabb gondolata. Hogy miért? Mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire igaz is ez. Nekem is az a bizonyos tiltott gyümölcs kell, s addig nem állok meg, míg meg nem szereztem azt. Szükségem van rá… és talán neki is rám.

***

Ott ültem és csak néztem Őt. A szobában uralkodó forró levegő égette a bőrömet, testemet pedig tetőtől talpig hideg verejték lepte el. Szemeim vörösek voltak már a sok könnytől, tenyerén pedig már sajgott a sok pofontól. Szívem úgy vert a mellkason van, mintha bármelyik pillanatban megállhatna, a tüdőm pedig úgy nyelte az oxigént, mintha sosem lenne belőle elég. Mintha légszomjam lett volna. S hogy eközben hol járt az eszem? Azt hiszem azt már régen elvesztettem. Nincs semmi racionalitás a tetteiben. Semmi szeretet. Mégis figyelem, ahogyan lassan feláll és magához von, arcát a nyakamba temeti.

SIKER. PÉNZ. HÍRNÉV. CSILLOGÁS.

Utolsó erőmmel megmarkoltam az ingjének gallérját és közelebb húztam magamhoz. Orromat végighúztam bársonyos, puha, napbarnított bőrén, s még egyszer utoljára magamba szívtam bódító illatát. Hogy hagyhattam, hogy ez az egész idáig fajuljon? Annyira megőrjített, hogy vele lehetek. Mégis…

Lassan húzott magával egészen addig még a saját talpamra nem álltam. Mégis összecsumlottam. Nem akartam ezt az egészet… Ujjaim kétségbeesetten szorították a gallérját. Gyenge voltam. Mindvégig. Ahogyan most is. A könnyeim maguktól kezdtek záporozni a szememből, majd testem úgy gurult az ágy bársonyos ölelésébe miután elengedett, mint egy krumpliszsák. Szőke tincseim elterültek a testem mellett, remegő kezeim az arcomat takarták. Menekülni akartam. Vissza az egész elejére. Az egészet meg nem történtté akartam tenni.

Forró ujjai finoman fonódtak a csuklóját köré és lehúzták a tehetetlen karokat az arcomról. S lám ott volt Ő. A csodálatos arca. A napbarnított bőre és a nagyon rövidre nyírt barna tincsei. Valamint azok az elképesztően hófehér fogai.

Aztán egyszer csak dúdolni kezdett. Azon a csodás hangján. Azt a számot, amit még nekem írt. Nekünk. A hírnévről. Arról, hogy egyszer nagyon híres leszek. Arról, hogy egyszer elérem az álmaimat. S arról, hogy ez a szerelem sosem ér véget. Mégis megtörtént.

SZERELEM.

Egész eddig az hittem, hogy az a bizonyos dolog rám talált. Hogy megtaláltam a másik felemet. De sajnos túlságosan hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ez nem lehet szerelem. Egyáltalán nem. Ha valaha mégis az volt, akkor sem volt igazi. Ő sosem szeretett engem igazán. Nem, hiszen képes volt egy másik nő karjaiban boldogságot keresni. Képes volt ágyba bújni egy másik nővel, aki kísértetiesen hasonlít rám. Talán csak a szemszínünk különbözik. S persze a stílusunk. Viszont külsőre mintha egy anyától származnánk, ráadásul ikrek lennénk. Istenem! Még a nevére is borzalmas gondolni… Christyna Nakasa. A Nakasa cégbirodalom tulajdonosának a lánya. A népszerű és gyönyörű modell, aki bár egy teljesen japán gyökerű családból származik, mégis teljesen európai jellegű vonásai vannak.

KÜLÖNBSÉGEK.

Ó, igen. Azért különbségek jócskán akadtak köztünk a kinézetünk ellenére. Kezdve azzal, hogy ő Németországban született és odavalósinak is tartotta magát. Én pedig magyarnak születtem. Magyarnak, amelyet mindig is igyekeztem titkolni. Erre sosem voltam büszke. Hiszen nagyon kevesek mondhatták el a történelem során, hogy magyarként vitték valamire.

SZENVEDÉLY.

Puha és hazug ajkai az ajkaimra tapadtak, birtoklóan és vadul falták őket. Izzadt, forró tenyere a combomat simogatta, nekem viszont egyre inkább hányingerem lett. Magamtól, hogy teljesen tehetetlen voltam. Képtelen voltam Őt legyőzni. Tőle, hogy azok után, amit tett sem képes elengedni.
- Gyönyörű vagy.

Meleg lehelete szinte simogatta a kipirult arcomat. Nem akartam az egészet. Főleg nem mindezek után. Ő viszont annál inkább. Meg akarta mutatni, hogy Ő még egyáltalán nem végzett velem. Hogy számára a nők csupán csak játékszerek… Hánynom kellett, ahogyan lüktető, merev férfiasságát a combomhoz nyomta és egész testében remegett a vágytól.

SEGÍTSÉG.

Sosem hittem, hogy valaha kijutok ebből a börtönből. Csupán pár pillanat választott el attól, hogy magáévá tegyen az akaratom ellenére… Mégis, amikor megszólalt a telefonom olyan erővel löktem le magamról, hogy erőtlenül borult a földre, én pedig a készülék után kaptam. Szívem hevesen vert a mellkasomban, könnyes szemeimmel nem is igazán láttam, hogy mégis ki az, akit a megmentőmnek szólíthatok. Ujjaim remegve vették fel a telefont, és mikor a fülemhez emeltem azt, még egyáltalán nem is gondoltam rá, hogy az elkövetkező pillanatok lesznek az életem új fejezetének első percei.

- Szia! Remélem nem zavarok. De sürgősen beszélnünk kell!